Visszatér az utóbbi évek egyik legígéretesebb sorozata a függő Zendayával
Megjelent a magyar operatőr által fényképezett Eufória második évadának előzetese: úgy tűnik, Zendaya nem volt sokáig tiszta.
Megjelent a magyar operatőr által fényképezett Eufória második évadának előzetese: úgy tűnik, Zendaya nem volt sokáig tiszta.
Az amerikai futballista Colin Kaepernick tinédzserkora a drámához és az ismeretterjesztéshez is rengeteg alapanyagot szolgáltat. Most készült egy sorozat az életéről, amely legalább annyira hat az értelemre, mint az érzelmekre.
Anglia után Olaszországban is elindul a valóságban a Squid Game. Csak egy játékos nyerhet, a többiek – itt csak jelképesen – meghalnak.
A várt 25-35 ezer euró helyett 2,66 millió euróért (985 millió forint) kelt el árverésen hétfőn Párizsban a legendás forgatókönyv. A soha meg nem valósult filmben Salvador Dali, Alain Delon és a Pink Floyd is szerepelt volna.
A legjobb szándékkal csinálta azt a filmet, de úgy véli, hiba volt.
A színész megsértette a szakmai magatartásra vonatkozó követelményeket, pedig azok betartását a szerződésben vállalta.
A remek skandináv széria új epizódjai hosszú kihagyás után érkeznek az HBO GO-ra.
Dübörög a magyar filmipar: több mint 200 milliárd forintot meghaladó költéssel rekordévet fog zárni.
A film gyártója szerint nem volt a produkciónak bevétele.
Az Oscar-díjas színész sorra járja be Budapest éttermeit.
Helen Mirren kapja februárban a hollywoodi színészcéh (SAG) életműdíját – jelentette be az érdekképviseleti szervezet.
Külön utakon jár, így a Szex és New York Samanthájaként nem láthatjuk már viszont, de új projektekben nagyon is. Kim Cattrall két ikonikus sorozat újragondolásában is szerepet vállalt.
A naplóvezető ügyvédje szerint Baldwin orosz rulettet játszott, amikor lelőtte a film operatőrét.
Lily James kiköpött Anderson a Baywatch-fürdődresszben.
A rendező azt tervezi, hogy NFT-ként értékesíti a Ponyvaregény jeleneteit.
Rágalmazásért feljelentették Svédországban a Netflix streamingszolgáltatót az 1986-ban merénylet áldozatává vált Olof Palme miniszterelnök feltételezett gyilkosáról szóló új sorozata, A valószínűtlen gyilkos miatt.
Újra összejönnek a Harry Potter-filmek alkotói és szereplői.
Az Európai Filmakadémia Nagy Dénes Természetes fény című filmjének látványtervezéséért díjazza Ágh Mártont.
1961. november 16-án született Scherer Péter. Bár elképesztően színes színészi pályát tudhat magáénak, sokan leginkább Pepeként ismerik, de ő ezt egyáltalán nem bánja.
Úgy véli, minden forgatáson a fegyverbiztonságnak kellene lennie a legfőbb prioritásnak.